gyógynövény

Mit jelent az arcdiagnosztika és hogyan kapcsolódik a fogászathoz?

Az arcdiagnosztika egy olyan gyakorlat, amely az arc vizsgálatával következtet a belső szervek állapotára. Ebben van segítségünkre az arcdiagnosztikai térkép, mely az arc területeit köti össze a test különböző szerveivel, segítve az egészségi problémák azonosítását az arcjellemzők, mint elszíneződések vagy pattanások alapján.

Ha a mondás szerint a szem a lélek tükre, akkor az arcunk pedig a testünké. Míg egy pattanás sokak számára csupán bosszantó jelenség, addig egy szakavatott szem számára sokkal többet jelent ennél, ugyanis akár betegségekre is felhívhatja a figyelmet. Bizonyos elváltozások a szervezetünkben zajló folyamatokról árulkodhatnak.

Bár a szervezet belső szerveinek az arcon való tükröződésével a Sárga Császár belgyógyászati alapkönyvei is foglalkoztak, csak a XX. század vége felé került az arc – mint mélyebb összefüggések rendszere – az érdeklődés előterébe. Ez elsősorban a kozmetikai iparnak és a kozmetikusoknak köszönhető. Mindez most pedig rendelőnkben is elérhető!
Hogyan működik az arcdiagnosztika?
Az arcdiagnosztika egy olyan módszer, amelyet elsősorban Ázsiában, különösen Kínában használnak az egészségi állapot és a belső szervek működésének megítélésére az arc vizsgálata által.

Ez a gyakorlat azon az elképzelésen alapszik, hogy az arc különböző részei kapcsolatban állnak a test különböző szerveivel, és azok állapota az arcon keresztül követhető nyomon.
Miből áll az arcdiagnosztika?

Az arczónák és a szervek kapcsolata: az arc bizonyos részei – mint például a homlok, az orr, az ajkak és az áll – összefüggésben állnak a test különböző belső szerveivel.
Megfigyelés és értékelés: a természetgyógyász egy körültekintő elemzés során figyelemmel kíséri a bőr állapotát, színét, textúrájá, valamint az arc különböző részein megjelenő pattanásokat, foltokat vagy ráncokat.
Egészségügyi következtetések levonása: ezek a megfigyelések segítenek következtetéseket levonni egy személy emésztőrendszerének, májának, szív- és érrendszerének állapotáról.

Hogyan kapcsolódik az arcdiagnosztika a fogászathoz?
A biológiai fogászat területébe mint kiegészítő diagnosztikus eszköz tartozik ez a módszer. Elsősorban az arcon megjelenő pattanások, acnés folyamatok irányították rá a […]

2019.03.11. 20:28|Tags: , , |

Fogínygyulladás kezelése gyógynövényekkel

A fogínygyulladás kezelése gyógynövényekkel is lehetséges?

A fogínygyulladás nemcsak kellemetlen és fájdalmas, de hosszú távon komoly problémákhoz is vezethet, ha nem fordul időben orvoshoz. Jellemzői a vörös, duzzadt íny, amely különböző külső behatásokra vérezhet.

[…]

Az amalgám tömés mellékhatásai: Milyen egészségügyi problémák hátterében állhat az amalgám tömés?

Sokan nem gondolnák, de valójában az amalgám tömések mellékhatásai keserítik meg életüket. Ennek oka, hogy az amalgám fogtömésekből az évek alatt nagyon sok mérgező nehézfém kerül és rakódik le a szervezetben, amelyek mértéktől függően számos betegség okozói lehetnek. Biológiai fogászati rendelőnkben ezért lehetőséget biztosítunk a tömések eltávolítására, valamint a szervezet méregtelenítésére is.
[…]

Gyógynövényekkel a száj egészségéért! – Afta, szájüregi fekély, ínygyulladás kezelése, fogszuvasodás megelőzése gyógynövényekkel

A szájüregi fekély, illetve az afta esetén például az aloe vera kiváló ellenszer. Az ínygyulladás gyógynövénye a kamilla és a zsálya mellett még használható számos jótékony növényünk. A zöld tea pedig akár fogszuvasodás megelőzésére is használható. Milyen gyógynövények segítenek a fenti bajok kezelésében, amelyek segítségével akár otthon is felveheti a harcot ellenük?

Bár a gyógynövényekről a legtöbbeknek nem a fogászat jut azonnal eszébe, mégis fontos kiemelni, hogy milyen lényeges szerepet töltenek be ezek a növények a megelőzésben, a szájhigiéné fenntartásában, valamint a kialakult kórfolyamatok visszafordításában, azok késleltetésében, sőt, kiemelt hatásuk van a műtéti utókezelések folyamán is.

Ezeknek a kezeléseknek egy része, mint például az ecsetelés, az ínypakolás, a masszázs, valamint a nyugtató hatású illóolajok párologtatása az orvosi rendelőben végezhető, ám az öblögetés, az ínymasszázs, a gyógytea fogyasztása, illetve a műfogsor tisztítása otthon is megoldható.

Mindebből pedig kirajzolódik az is, hogy milyen sokféle területen alkalmazhatók a gyógynövények. Lássuk, melyek ezek!
[…]