Bár a gyógynövényekről a legtöbbeknek nem a fogászat jut azonnal eszébe, mégis fontos kiemelni, hogy milyen lényeges szerepet töltenek be ezek a növények a megelőzésben, a szájhigiéné fenntartásában, valamint a kialakult kórfolyamatok visszafordításában, azok késleltetésében, sőt, kiemelt hatásuk van a műtéti utókezelések folyamán is. Ezeknek a kezeléseknek egy része, mint például az ecsetelés, az ínypakolás, a masszázs, valamint a nyugtató hatású illóolajok párologtatása az orvosi rendelőben végezhető, ám az öblögetés, az ínymasszázs, a gyógyteatinktúra fogyasztása, illetve a műfogsor tisztítása otthon is megoldható. Mindebből pedig kirajzolódik az is, hogy milyen sokféle területen alkalmazhatók a gyógynövények. Lássuk, melyek ezek!

Ínygyulladás esetén

Ha szeretné megelőzni az ínygyulladást vagy a már meglévő tüneteket kívánja enyhíteni, akkor Önnek olyan gyógynövényekre van szüksége, amelyek vérzéscsillapító és összehúzó hatással rendelkeznek, gátolják a fogínygyulladás kialakulásáért felelős baktériumok fejlődését, valamint enyhítik a fogínygyulladás tüneteit is. Lássuk, mely gyógynövények sorolhatók ide! Ilyen például a kamillavirágzat, a cickafarkfű, az orvosizsálya-levél, a borsikafű, a kakukkfű, a borsmentalevél, a vérehulló fecskefű, a fahéjfa kéreg és illóolaj, a szegfűszeg és illóolaj, az eukaliptusz illóolaj, a teafa illóolaj, az édesgyökér, a mezei zsurló, a pásztortáskafű, valamint az aloe vera gél is.

pexels-photo-114137

Fogágybetegség esetén

Ha fogágybetegséggel küzd, akkor is van megoldás a tünetek enyhítésére. Jótékony hatású lehet ebben az esetben a kasvirág, a mirhatinktúra, a fogpaszták alkotórészeként használt margosaolaj, valamint a propolisz és a körömvirág is.

Afta vagy szájüregi fekély esetén

Amennyiben aftától szeretne megszabadulni vagy szájüregi fekély tüneteit enyhítené, segítségére lehet a gyógynövények közül a mirha tinktúra, a propolisz, a margosa olaj és az aloe vera gél, valamint az acemannán, a körömvirág, az édesgyökér, a kasvirág és az orvosi zsálya is.

aloe-2163120_640

Fogszuvasodás megelőzéséhez

A fogszuvasodás megelőzéséhez a leghatékonyabb készítmény a zöld tea, melynek különböző vizsgálatok egyértelműen igazolják a fogászati kezelésekben való hatékony alkalmazhatóságát.

Amennyiben szeretne személyre szabott tanácsokat kapni a gyógynövényekkel kapcsolatban, bátran keresse fel biorendelőnket, ahol segítünk Önnek.