Az arcdiagnosztika egy olyan gyakorlat, amely az arc vizsgálatával következtet a belső szervek állapotára. Ebben van segítségünkre az arcdiagnosztikai térkép, mely az arc területeit köti össze a test különböző szerveivel, segítve az egészségi problémák azonosítását az arcjellemzők, mint elszíneződések vagy pattanások alapján.

Ha a mondás szerint a szem a lélek tükre, akkor az arcunk pedig a testünké. Míg egy pattanás sokak számára csupán bosszantó jelenség, addig egy szakavatott szem számára sokkal többet jelent ennél, ugyanis akár betegségekre is felhívhatja a figyelmet. Bizonyos elváltozások a szervezetünkben zajló folyamatokról árulkodhatnak.

Bár a szervezet belső szerveinek az arcon való tükröződésével a Sárga Császár belgyógyászati alapkönyvei is foglalkoztak, csak a XX. század vége felé került az arc – mint mélyebb összefüggések rendszere – az érdeklődés előterébe. Ez elsősorban a kozmetikai iparnak és a kozmetikusoknak köszönhető. Mindez most pedig rendelőnkben is elérhető!

Hogyan működik az arcdiagnosztika?

Az arcdiagnosztika egy olyan módszer, amelyet elsősorban Ázsiában, különösen Kínában használnak az egészségi állapot és a belső szervek működésének megítélésére az arc vizsgálata által.

Ez a gyakorlat azon az elképzelésen alapszik, hogy az arc különböző részei kapcsolatban állnak a test különböző szerveivel, és azok állapota az arcon keresztül követhető nyomon.

Miből áll az arcdiagnosztika?

  1. Az arczónák és a szervek kapcsolata: az arc bizonyos részei – mint például a homlok, az orr, az ajkak és az áll – összefüggésben állnak a test különböző belső szerveivel.
  2. Megfigyelés és értékelés: a természetgyógyász egy körültekintő elemzés során figyelemmel kíséri a bőr állapotát, színét, textúrájá, valamint az arc különböző részein megjelenő pattanásokat, foltokat vagy ráncokat.
  3. Egészségügyi következtetések levonása: ezek a megfigyelések segítenek következtetéseket levonni egy személy emésztőrendszerének, májának, szív- és érrendszerének állapotáról.

Hogyan kapcsolódik az arcdiagnosztika a fogászathoz?

A biológiai fogászat területébe mint kiegészítő diagnosztikus eszköz tartozik ez a módszer. Elsősorban az arcon megjelenő pattanások, acnés folyamatok irányították rá a figyelmet először, hogy milyen összefüggés van a fogászat és az arcdiagnosztika között, ugyanis ezek a jelenségek nagyon gyakran a szervezetben lévő nehézfém terhelés, amalgám mérgezés korai jelei.

Emellett pedig adott esetben előfordulhat az is, hogy nem megfelelő szervi, emésztőrendszeri folyamatokra hívja fel a figyelmet.

Arcdiagnosztikai térkép: az arc területei összefüggésben vannak szerveinkkel!

Az arcot különböző részekre oszthatjuk fel, amelyek kapcsolatban vannak valamelyik meghatározott szervünkkel. A felső ajak például a gyomorhoz, az alsó ajak a belekhez, míg a homlok közepe az idegrendszerhez és a szívhez tartozik. Az alábbi képen látható a teljes „arcdiagnosztika térkép”:

Mit jelent az arcdiagnosztika és hogyan kapcsolódik a fogászathoz?

Fontos kiemelni azonban, hogy mindez nem alkalmas önálló diagnózis felállítására. Ha úgy érzi, hogy adott területen komolyabb bőrelváltozások jelentek meg, érdemes ellátogatnia rendelőnkbe, hogy utána járjunk a pontos okoknak.