A FOGAIBAN LÉVŐ AMALGÁM FOGTÖMÉS MÉRGEZI MEG!!!
Allergia, asztma, migrén, izületi bántalmak, gyomorpanaszok, fejfájás, fáradékonyág vagy akár sclerosis multiplex veszélye fenyeget a helytelen fogtömés alkalmazásával!
Az amalgám fogtömés 50%-a higany, a többi ezüst, cin, cink, réz és más fémek. Csakhogy a higany erősen mérgező, ráadásul a felsorolt többi fém önmagában is mérgező lehet. A felvett higany az egész testben raktározódik, nemcsak a vesében, a májban, az agyvelőben, hanem fokozottan az endokrin mirigyekben, csontokban, az emésztőtraktus minden szakaszában jelen van. Tudjuk, hogy sejtes immunrendszerünk több mint 80%-a belekben található. Éppen itt, a táplálék feldolgozásának helyszínén, ahol az anyagcsere a legaktívabb, antitestek és immunsejtek képződési helyén raktározódik a toxikus nehézfém, minden lehetséges következményével együtt. A nehézfémeket azért nevezzük így, mivel fajsúlyuk nehezebb, mint más fémeké. Ide soroljuk például a higanyt, az ólmot, az aranyat, az ezüstöt, a kadmiumot, a kobaltot, a cint, a cinket, a vasat, a magnéziumot, a nikkelt és a rezet.
A higany a következő módokon kerülhet szervezetünkbe (az egészségügyi világszervezet (WHO) adatai):
- Belélegzett levegővel, ivóvízzel, egyéb italokkal: napi 0,2 mikrogramm.
- Halakkal, tengeri állatokkal: 2,3 mikro gramm metil-higany.
- Egyéb élelmiszerekkel (permetezőanyagokkal): napi 0,3 mikrogramm (szervetlen higany).
- Fogtömés higanygőz: napi 3,8-21 mikrogramm.
A higany tartós bevitele a szervezetbe akár egyezred milligrammnál is kisebb mennyiségekben rejtett mérgezést okoz, amelynek első tünetei csak pszichés és idegi jellegűek (kábultság, fejfájás, fáradtság, a munkakedv hiánya, lehangoltság, emlékezetzavarok).
Csak ezután következnek a fizikai tünetek: fogínyvérzés, gyulladások a szájüregben, hasmenés, idült hurutok stb. A bántalmak jellegzetesen váltakozóan és eltérő erősségben jelentkeznek.
A lakosság széles körét legelsősorban a roppant mód elterjedt amalgám fogtömések révén fenyegeti a mérgezés. Ezek a fogtömések ugyanis jelentős mértékben tartalmaznak higanyt, amit aztán az idők során apránként ki is adnak magukból. A higany lerakódik a szerveinkben, elsősorban a májban, a lépben és az agyban, de a bőrben, a nyálkahártyákon is, és hosszú évtizedek során át fejtheti ki káros hatását. A szervezet csak egy keveset képes a vese által kiválasztani.
A krónikus higanymérgezés és tünetei:
- Fáradtság, ingerlékenység, alvás- és szívritmuszavarok.
- A koncentráció- és emlékezőképesség gyöngülése, enyhe éskrónikus depresszió.
- Fémes szájíz, afták a szájban, fogínygyulladás, szájszag.
- Ízületi és gerincfájdalmak, zsibbadások, bénulások.
- Fejfájás, migrén, idegesség, allergiás jelenségek az arcon, hajhullás.
- Szédülés, kézremegés, beszédzavarok, emlékezetzavarok. Bőrbetegségek, asztma, vérszegénység, látási zavarok.
- Allergiák, látszólagos élelmiszer érzékenységek.
- Változások a nyálkahártyákon.
- A gyomor nyálkahártyájának gyulladása i, bélbetegség és vesebetegség, hasfájás.
- Általános izomgyöngeség, izomremegés, energiahiány, apátia, bénulások.
- Immungyöngeség, fertőzésekre való fogékonyság, csontvelőbetegségek.
- Gyerekes félénkség, dadogás, tanulási zavarok, szem ésfülpanaszok.
- Szorulás, gombás fertőzés a vastagbélben, colitis ulcerosa, morbus Crohn.
- Mindenféle neurológiai betegség.
- Befolyásolhatatlan érzelmi kitörések, a depresszió és dühkitörés jellegzetes váltakozása.
- Sclerosis multiplex, CFS, Alzheimer kór, Parkinson kór,, leukémia, rákos daganatok, neurodermatitisz, sokízületi gyulladás (poliartritisz).
A fogtömésből származó higany mérgezésének tünetei a szájüregben (helyi tünetek):
- Változások a fogakon.
- Fogínygyulladás és elszíneződés.
- Herpeszek, afták, nyálkahártya fekélyek.
- A nyelv nyálkahártyájának gyulladása.
- Ízérzékelési zavarok (főként fémes íz).
- Fokozott nyáltermelés.
- Tünetek az egész szervezetben:
- Bőrelváltozások: kiütések, ekcémák.
- Bőrviszketés.
- Fejfájás, egészen a migrénig.
- Rhinitisz és bronchitis, asztma, légzési zavarok.
- Szívritmuszavarok, fogyás, gyöngeség, kimerültség.
- Hajhullás.
- Emésztési zavarok, hányás.
- Érzékelési zavarok.
- Paresztézia (abnormális testérzékelés) a végtagokon.
- Fokozott fogékonyság a fertőzésekre.
- Láz.
- Ízületi fájdalmak, kötőszövet gyulladás, hegesedési zavarok, hátfájás,
- Golyva
- Alvászavarok, idegesség, fokozott izzadás.
- Depresszió, pszichózis (például szorongási rohamok), zavartság,
- Bizonytalan járás, szédülés.
- Jó- és rosszindulatú daganatok, főként emlődaganat,
- Vesepanaszok.
Hogyan hatnak a nehézfémek a várandós nő szervezetében?
Becslés szerint az anya a várandósság és a szoptatás ideje alatt higany tartalékainak mintegy 60%-át adja át elsőszülött csecsemőjének. A higany könnyen áthatol a méhlepényen. A tanulási zavarok, legaszténia (koncentrációs zavar), autizmus és a többi betegség jórészt nehézfém mérgezésből származik. Az elsőszülött ilyenkor nagyobb veszélynek van kitéve, mint a többi, kivéve, ha a szülések között az anya új amalgámtöméseket kap . A gyermekek allergiáit, különösképp a neurodermatitist, igen gyakran az anya szervezetéből származó nehézfémek okozzák .
Az amalgám tömés eltávolítása, cseréje viszonylag egyszerű. A fogorvos a régi fogtömést kifúrja. A különbség a hagyományos fogorvostól eltérően, hogy kofferdam (gumilepedő) izolálásban, nagy erejű (exhaustor) elszívással történik mindez, hogy a higany a szájüregbe semmilyen formában (higanygőz, higanyiszap) ne kerüljön be. Egyszerű esetben egy ún. “fehér tömésnek” nevezett tömést helyez a fogba. Ha a tömés túl nagy, akkor jön szóba az ún. inlay (betét), mely lenyomatvétel után a fogtechnikai laborban készül és a fogban beragasztással rögzül.
A szakaszos amalgám fogtömés csere azt jelenti, hogy az amalgám fogtömés cseréje egyszerre vagy rövid idő alatt tilos. Ennek oka az, hogy a krónikus amalgámterhelés egy krónikus mérgezéses állapot, és a “méreganyag” drasztikus eltávolítása ugyanolyan “megvonási tüneteket” okozhat, mint az alkohol, a nikotin, a kábítószer megvonása a leszoktatási folyamatoknál. A kialakuló tünetegyüttest toxikus dekompenzációnak nevezzük és tünetei lehetnek pl. émelygés, hányinger, emésztési zavarok, haspuffadás, idegesség, a bőr foltszerű kipirosodása, szédülés, vérnyomás-ingadozás. Ezért 2-3 hetente 1-2 amalgám fogtömés cseréje a javasolt. A fokozatosság és a lassú méregtelenítés ezért lényeges szempontok. Az amalgámterhelés se hetek alatt alakult ki, hanem évek, évtizedek alatt. A szervezet nehézfém-mentesítése (higany és a levegőszennyezésből származó ólom, kadmium) viszonylag hosszú folyamat, 3-7 hónap. Ez alatt az idő alatt nemcsak a “gyógyszerek” rendszeres szedése, hanem a táplálkozás átalakítása is fontos. A szervezetben (bélnyálkahártya, nyirokszövet, kötőszövet, kiválasztó rendszer, csontok, ízületek, idegszövet stb.) lévő lerakódások évek-évtizedek alatt történtek. Ennek mobilizálásához és eltávolításához is időre van szüksége a szervezetnek. Ezt a folyamatot nevezzük “kivezetésnek”.
A szakszerű méregtelenítés két szakaszból áll. A töméscsere alatti és a töméscsere utáni időszakból. Az előbbi alatt főleg nyomelemek, vitaminok, homeopátiás komplexek a méregtelenítés támogatásának alapelemei, az utóbbinál a szervek szervrendszerek általános és célzott méregtelenítése kerül előtérbe.
Az amalgámmal, higannyal terhelt szervek, szervrendszerek leggyakrabban az érintettség sorrendjében: az emésztőrendszer, a nyirokkeringés, a kötőszövet, a vesekéreg, a máj, a tüdő, az idegszövet. A bélrendszerből, a nyirokrendszerből, a vesekéregből gyorsabban, a kötőszövetből, az idegrendszerből lassabban szabadul ki a higany. A méregtelenítés két vezető nyomeleme a szelén és a cink adagolása, direkt hatással vannak a csontregenerációs folyamatokra. A töméscsere előtt és után 2-3 napig célszerű napi 1000 mg C-vitamint bevenni, töméscsere előtt és után fél liter tej is ajánlott, és fontos a napi 2-3 liter folyadékfogyasztás. Ez utóbbit a méregtelenítés egész ideje alatt célszerű fenntartani.
Általában ha valakinek átlagos mennyiségű amalgám tömése és átlagos szervi terheltsége van, akkor a töméscserét követően 3-7 hónap alatt tisztulhat meg az amalgámterhelés másodlagos következményeitől. A test kitartó méregtelenítésével szinte minden betegnél gyors javulás érhető el.
Forrás:
www.biodent.hu
Integrál orvoslás – Komplementer Biológiai Fogászat jegyzet (szerkesztette: Dr. Csiszár Róbert)