Tudta, hogy a lézer segítségével csökkenthető a fájdalom, csillapítható a fogfájás, enyhíthető a gyulladás, valamint serkenthető a sebgyógyulás is? Rendelőnkben mindez elérhető, ráadásul a fogászat és a szájsebészet területén is egyre szélesebb körben alkalmazzák. Sőt, a lágylézerek biológiai hatása lényegesen erősíthető, ha az akupunktúrás pontokon használják, ugyanis, ha a megfelelő pontokat sugározzuk be, akkor az általános szöveti hatásokon felül a szervezet egész energiarendszerét harmonizáljuk, összhangban az akupunktúra alapelvével.
Mit is jelent a lézerakupunktúra?
Valójában a hagyomány kínai akupunktúra elvén alapul ez a kezelés, amelynek alaptételei körülbelül tízezer éves múltra tekintenek vissza. Lényege, hogy a testünket különböző energiapályák hálózzák be, amelyek kapcsolatban állnak különböző belső szerveinkkel. Ezek pedig az akupresszúrás pontokon keresztül érhetők el. Ha ebben a rendszerben blokkok keletkeznek, akkor megbetegedhetünk. Ám az akupunktúra segítségével feloldhatók ezek a blokkok is biztosítható a megfelelő energiaáramlás a testben. A lézerakupunktúra a fogászati eljárás keretében pontosan azokat a pontokat célozza, melyek felelősek a szájüregi problémák kialakulásáért és a szövődmények megelőzéséért.
Fájdalmas ez a beavatkozás?
Egyáltalán nem. A lézerakupunktúra kiemelt jelentőségű, gyors, fájdalom mentes és igazán egyszerű a használata. A biológiai fogorvoslásban szinte állandó eszköz, hiszen segítségével a fogászati beavatkozások szövődményei nagyságrendekkel csökkenthetők.
Miben segít a lézerakupunktúra?
Segítségével jelentősen lerövidül a gyógyulás ideje, hamarabb lehet a varratokat eltávolítani, kevesebb a műtét utáni fájdalom és hamarabb lemegy a duzzanat is. Hamarabb gyógyul az afta és a herpesz is. Segít a szájnyálkahártya betegségek elmulasztásában, szerepe van a fájdalom kezelésben és a fogfájás csillapításban, de csontműtéteket követően is nagyon nagy segítség a gyógyulási folyamat során.
Ha szeretne többet tudni a lézerakupunktúráról, bátran keresse fel biorendelőnket, ahol egy állapotfelmérést követően személyre szabott kezelési tervet állítunk össze.