A fogágybetegség (parodontitis) a fogakat körülvevő szöveteket érinti. A betegség idővel előrehaladhat és komolyabb következményekkel járhat, mint például a fogvesztés. Azonban a korai felismerés és az időben történő kezelés lehetővé teszi a fogágybetegség gyógyítását, illetve a fogak és a száj egészségének megőrzését.
A fogágybetegség gyanúja esetén mihamarabb forduljunk fogorvoshoz vagy parodontológushoz!
Hogyan zajlik a vizsgálat?
A fogágybetegség kezelésének első lépése az alapos vizsgálat.
Anamnézis: Orvosaink alaposan kikérdezik a pácienst a tünetekről, panaszokról és az általános egészségi állapotáról. Fontos az információk gyűjtése, mint például a dohányzás, az étrend, az egészségi állapot és a genetikai hajlam tekintetében.
Klinikai vizsgálat: A fogorvos körültekintően megvizsgálja a szájüreget, beleértve a fogínyt, a fogakat és a fogágyat. Feltérképezi és összegzi az észlelhető tüneteket, mint például a vöröses íny, duzzanat, vérzés vagy esetleges tályogok.
Képalkotó diagnosztika: Röntgen felvételek segítenek a pontos diagnózis felállításában. A kapott képek segítenek a fogorvosnak megállapítani, hogy mennyire kiterjedt, milyen mértékű a betegség. Sok esetben szükség lehet CBCT-re is (fogászati CT felvétel), amely azokat a területeket is jól láttatja, amire a röntgen nem képes. Ezek a felvételek segíthetnek az esetleges csontvesztés és más elváltozások kimutatásában.
Tasak mérése: A fogorvos speciális eszközökkel megméri a fogak és a fogíny közötti tasakok mélységét. A mélyebb tasakok gyulladást és az esetleges fogvesztés kockázatát jelezhetik.
Fogágybetegség esetén a fogászati beavatkozások mellett, elengedhetetlen az otthoni „kezelés” is!
Hogyan történik a fogágybetegség gyógyítása?
Ha a fogágybetegséget nem kezelik megfelelően, a fogak kilazulhatnak és végül kieshetnek. A fogágybetegség gyógyítása több lépésből áll, és fontos, hogy a kezelést időben megkezdjük.
A diagnózis felállítása után a kezelés a következő lépéseket tartalmazza:
Professzionális fogtisztítás
A fogágybetegség gyógyításának egyik legfontosabb része a professzionális fogtisztítás, amely során a fogorvos vagy a dentálhigiénikus eltávolítja az íny feletti fogkövet és a plakkot. Ez magában foglalja:
- Lepedék és fogkő eltávolítása: az íny feletti lerakódások eltávolítása ultrahangos eszközökkel és kézi műszerekkel.
- Polírozás: a fogak polírozása a sima felszín érdekében, amely megakadályozza a plakk újraképződését.
Antibakteriális kezelés
Az antibakteriális kezelés során a fogorvos különböző antiszeptikus oldatokkal és gélekkel kezeli a fogínyt, hogy csökkentse a baktériumok számát. Gyakran alkalmaznak klórhexidin tartalmú öblítőket és géleket.
Mélytisztítás (kürettálás, gyökérsimítás)
Két fő feladatot jelent:
- Kürettálás: az íny alatti fogkő és a fertőzött, gyulladásos szövet eltávolítása speciális műszerekkel.
- Gyökérsimítás: a foggyökerek felszínének simítása, amely megakadályozza új lepedék lerakódását.
Sebészeti beavatkozás
Ha a mélytisztítás nem elegendő, sebészeti beavatkozásra lehet szükség a fogágybetegség gyógyítására. Ezen műtétek célja a fertőzött szövetek eltávolítása és a csont- és ínyszövet regenerációjának elősegítése. A leggyakoribb sebészeti eljárások:
- Tasaksebészet: a fertőzött szövet eltávolítása.
- Csontpótlás: csontpótló anyagok használata a csontvesztés helyreállítására.
- Ínyplasztika: az íny regenerációjának elősegítése.
Utókezelés és megelőzés
A kezelés után rendkívül fontos a megfelelő utókezelés és megelőzés, hogy megakadályozzuk a fogágybetegség kiújulását. Az utókezelés a következőket foglalhatja magában:
- Rendszeres fogorvosi ellenőrzés: 3 vagy 6 havonta javasolt a kontrollvizsgálat.
- Megfelelő szájhigiénia fenntartása: a napi kétszeri fogmosás, a fogköztisztító használata elengedhetetlen.
- Egészséges életmód: a dohányzás kerülése, az egészséges táplálkozás és a stressz csökkentése szintén hozzájárulnak az egészséges fogíny fenntartásához.
Mit tehetünk mi magunk otthon a fogágybetegség ellen?
Az első és legfontosabb teendőnk: rendszeresen időpontot egyeztetni a fogászati rendelőbe kontroll vizsgálatra és dentálhigiéniai kezelésre, valamint betartani az ott elhangzott „házi feladatokat”!
Rendszeres fogmosás: A helyesen végzett szájápolás elősegíti a fogínybetegségek gyógyulását és az megakadályozza az újbóli kialakulását.
Fogselyem és fogköztisztító használata: A fogágybetegség megelőzése és kezelése érdekében fontos a fogköztisztítók helyes napi használata. A fogselyem és a fogköztisztító segít eltávolítani a plakkot és a baktériumokat, amelyek a fogak közötti területeken és a fogíny vonalán felhalmozódhatnak.
Szájvíz használata: A megfelelő szájvizek használata kiegészítheti – de nem helyettesíti – a fogmosást és a fogköztisztítók használatát. Antiszeptikus hatásuk lehet és segíthet csökkenteni a fogínygyulladást okozó baktériumok számát a szájban.
Egészséges étkezés: Az egészséges étrend betartása hozzájárulhat a fogágybetegség kezeléséhez és megelőzéséhez. Kerülni kell a cukor és szénhidráttartalmú ételeket és italokat, amelyek hozzájárulhatnak a fogkő és plakk képződéséhez.
Dohányzás elkerülése: A dohányzás súlyosbíthatja a fogágybetegség tüneteit és lassíthatja a gyógyulást. Fontos, hogy hagyjuk abba a dohányzást vagy csökkentsük annak mértékét a fogíny egészségének megőrzése érdekében.
De honnan tudjuk, hogy mit tegyünk?
A rendelőinkben elérhető személyre szabott oktatás során (ITOP) megtanítjuk, hogyan tisztíthatja otthon megfelelően a fogakat, ezzel is segítve a gyógyulást.
Manapság számtalan termék közül választhatunk, teljesen egyéni, hogy kinek melyik eszköz a megfelelő. Szakképzett dentálhigiénikus kollégáink az Ön számára legjobb megoldást tudják javasolni, valamint megtanulhatják azok helyes használatát, hogy az otthoni ápolás maximálisan megfelelő lehessen.
Az elhanyagolt fogágybetegség a fogak elvesztésével is járhat! A szájban lévő gyulladás fogászati gócként az egész szervezetünkben okozhat egészségügyi problémákat!
Tegyünk együtt az egészségünkért és a hosszú ideig szép mosolyért!