A fogorvostól való félelem – más néven dentofóbia -, egy gyakori jelenség, amely sok embert érint világszerte.

Már általánosságban is elmondható, hogy a valamitől való félelem egy érzékeny téma, hiszen nehezen beszélünk róla, kellemetlennek érezzük bevallani.

Fontos azonban tudni, hogy nem vagyunk egyedül!  A fogorvostól vagy a fogászati kezeléstől való félelem sajnos mindennapos jelenség. Statisztikák szerint élen jár a fóbiák listáján.

Természetét tekintve a félelem normális, sőt sokszor hasznos reakció. Sok helyzetben ez az érzet sarkall minket óvatosságra vagy véd meg veszélyes helyzetektől.

Ám a fogorvostól való félelem hatalmas gátat is jelenthet! A fogorvostól való félelem – Beszéljünk róla!

Sok esetben a páciens már attól a gondolattól is retteg, hogy időpontot kérjen. Előfordulhat, hogy akár a fájdalom is tompul vagy teljesen megszűnik a fogorvos felkeresésének csupán gondolata miatt. Viszont a problémát nem kezeltük, nem oldottuk meg.

A témával kapcsolatban több felmérés is készült, amelyekből kiderült, hogy az egyik legfőbb okozója a korábbi rossz tapasztalat.

Ez a negatív érzés egy korábbi elrontott kezelés, fájdalmas beavatkozás, nehezen vagy egyáltalán nem megoldott fogászati probléma vagy akár a fogászat, a fogorvos személyének is köszönhető.

Sok esetben a rendelőben hallható hangok, illatok vagy az eszközök látványa váltja ki.

Sok esetben a rendelőben hallható hangok, illatok vagy az eszközök látványa váltja ki.

Miért alakul ki a fogorvostól való félelem?

Alapvetően nem kellene senkinek sem félnie a fogorvosoktól. Mi is emberek vagyunk, és ráadásul azért jövünk be nap mint nap a rendelőbe, hogy pácienseinknek segítsünk. Nincs bennünk rosszindulat, csupán a segítő szándék.

A fogorvostól való félelem mégis létező dolog, és ráadul több ok is kiválthatja:

  1. Korábbi rossz tapasztalatok: Sok embernél egy fájdalmas vagy kellemetlen fogászati élmény okozza a félelmet. Egy rosszul sikerült kezelés emlékei gyakran hosszú időre megmaradnak, és nehezítik a jövőbeni látogatásokat.
  2. Fájdalomtól való félelem: A fájdalom elkerülése természetes emberi reakció. A fogászati beavatkozások gyakran fájdalmasak lehetnek, különösen, ha nem megfelelő érzéstelenítést alkalmaznak.
  3. Szégyenérzet: Az emberek gyakran szégyellik fogaik állapotát, ami miatt kerülik a fogorvost. Félnek a kritikától és az ítélkezéstől.
  4. Kontrollvesztés érzése: A fogorvosi székben feküdve az ember gyakran tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát, ami növelheti a szorongást.

A fogorvostól való félelem leküzdése időt és türelmet igényel, de megfelelő kommunikációval és a támogató környezet kialakításával sikeresen leküzdhető.

Hogyan segítünk rendelőnkben legyőzni a fogorvostól való félelmet?

Fogászati rendelőnkben nagyon fontosak az alábbi alapelvek:

  • Türelem!
  • Megértés!
  • Kedvesség!
  • Odafigyelés!
  • A nyugodt légkör!
  • A feszültség oldása!
  • Pontos, precíz beavatkozások!
  • Odafigyelünk a páciens aktuális állapotára, hangulatára!
  • Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a pácienseink maximális biztonságban érezzék magukat!

Előfordult például, hogy egy kedves páciensünk kifejezetten a fúró hangjától érzett feszültséget. Ezért a kezelés közben a kedvenc zenéjét indítottuk el, amivel sikerült mérsékelni az aggodalmát. Minden megoldásra nyitottak vagyunk!

Fájni fog?

A mai modern fogászatban a minőségi, hosszan tartó megoldást ígérő anyagok, eszközök előállítása mellett, az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy fájdalommentesen legyen kivitelezhető a beavatkozás.

A korszerű anyagoknak és technikáknak köszönhetően a kezelések időtartama jelentősen csökkent a régebbi időkhöz képest.

A kezelések legnagyobb részét érzéstelenítésben végezzük. A fogászaton használt helyi érzéstelenítő elegendő ideig zsibbadt állapotban tartja a kezelendő területet, így a fájdalom szinte teljesen kizárható.

Nagyon sok esetben maga az injekció a rizikófaktor, rettegnek a tű gondolatától, látványától. Fogászatunkon a lassú, kíméletes anyag használatban hiszünk és ezt is alkalmazzuk. Az óvatos, lassú mozdulatoknak köszönhetően az érzéstelenítő beadása kapcsán érezhető kellemetlenség is a minimálisra csökkenthető. 

Bizonyos kezelések esetén az érzéstelenítés nem a protokoll része, például a fogkő eltávolítás. Azonban ne legyünk szégyenlősek! Ha úgy érezzük, bátran jelezzük ezt az igényünket.

Merjünk beszélni róla!

Amennyiben aggályai vannak, fogorvostól való félelemmel, szorongással küzd, mindenképpen jelezze az időpont foglalásakor. Szükség esetén egy adott kezelésre több időt biztosítunk, hogy a páciens ne érezze sürgetve magát, viszont a félelem oldása ne menjen a kezelés időtartamnak rovására.

Ahogyan már nagyon sokszor hangsúlyoztuk, rendkívül fontos a prevenció!

A rendszeres fogászati ellenőrzéssel elkerülhetőek a problémák, a fogfájás. A túl sokáig halogatott fogászati látogatás még több megoldandó problémát okozhat.

Minden nap azért dolgozunk, hogy a pácienseink félelem nélkül, mosolyogva érkezzenek a rendelőbe és elégedetten távozzanak.

Győzzük le együtt a szorongás! Mi mindenben a segítségükre leszünk!